Sziasztok! :)

Ma egy hosszabb bejegyzésben fejtem ki a véleményem Stephen King két, egymáshoz kapcsolódó könyvéről, A ragyogásról és az Álom doktorról. Előre jelzem, a szövegben lesz SPOILER!!  amit a most bemutatott módszerrel fogok hangsúlyozni. Kezdjük is :) 

A ragyogás

Nagyon nehéz erről a könyvről összeszedett véleményt írni. Ez volt az első mű, amit az Írótól olvastam, és azt kell hogy mondjam, engem megvett magának. Valószínűleg új kedvencet avathatok Stephen King személyében. 
A történetről két szó jut az eszembe: nyomasztó és zseniális. Mindkettő jelen volt az első oldaltól az utolsóig, kézen fogva. Nagyon nyomasztó volt végigolvasni három ember gondolatait, és látni, mennyire félreértik egymást. Nem is tudom, melyik könyv után éreztem ugyanezt, hogy minden másképp alakult volna, ha Wendy és Jack mindent őszintén megbeszélnek egymással. Ha kimondták volna azt, ami miatt Jack szerető apából elmebeteggé formálódott. Része lenni ennek a túlságosan is valós folyamatnak, hát, nem kis erőfeszítést igényelt. Sokszor álltam meg egy kis szusszanásra, és a mellkasomban is többször éreztem szorítást. Voltak kifejezetten ijesztő részek is, de leginkább ez a nyomasztó érzés akasztott meg az olvasásban. És éppen ettől lett zseniális ez a könyv. Mindenkinek nagyon ajánlom, érdemes megküzdeni a szorítással, mert végre beleláthatunk abba, miként bomlik fel egy ember elméje, hogyan facsarodik ki a valóság, és milyen nagy hatással lehetnek a régi, rossz emlékek erre a folyamatra. 
Egy biztos, ezentúl úgy fogom megválogatni az engem körülvevő embereket, hogy beleképzelem magunkat a Panorámába, és akik mellett félnék, hogy idővel árthatnak nekem, már repülnek is!

Álom doktor

Nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a könyvet, nem sokkal a Ragyogás után. Az Álom doktor hasonlóan színvonalas és tartalmas, de kicsit más.

Ha ezt a könyvet is két szóval szeretném jellemezni : izgalmas és elgondolkodtató. Voltak itt is borzalmas részek, de nem is olyan sok, és nem is annyira durva, mint a Ragyogásban. (Vagy én szoktam hozzá :D ) A mellkasomban sem éreztem szorítást. Teljesen más reakciókat váltott ki belőlem ez a történet. Az Álom doktor 90%-a Dan felnőttkorát öleli körbe, de nagyon tetszett, hogy nem a semmiből kellett felvennem a fonalat. Pár oldal erejéig ugyanis még a kicsi Danny a főszereplő, pár évvel a Panoráma leégése után, és innen kanyarodunk át a már felnőtt Danhez. Sokszor a fejezetek között sem percek, órák vagy napok teltek el, hanem hosszú évek, mégsem tátongott közöttük szakadék. Az Író rendkívül ügyesen hidalta át az ugrásokat, vagy a szereplők társalgásába, vagy a visszaemlékezésükbe szőtte bele az átugrott évek főbb mozzanatait. Egyszer sem tévedtem el az időben, sem a cselekményben, pedig most az is több szálon futott. King végig „vezetett”.

Miért volt elgondolkodtató?

Sosem hittem volna, hogy a Panorámában történtek után Dan valaha is alkoholhoz fog nyúlni. Nos, baromi nagyot tévedtem. És a legmeglepőbb az a pillanat volt, amikor rájöttem, hogy Dannek megbocsátottam. Akármit művelt, megértettem, milyen szörnyű lehet neki józanul az élet. Ezzel szemben Jacknek a mai napig nem tudom elnézni, hogy piált. Igaz, szörnyűbb dolgokat művelt, és tényleg nem tudom, miért nyúlt alkoholhoz, de ez nekem sem mentség. Eddig szentül hittem, hogy a józan élet csak akarat kérdése, és semmi sem lehet elég indok az alkoholizmusra. Akkor Danielt mégis miért mentem fel? Annyira fura, hogy hiába szajkózza az ember a meggyőződését, mégis létezik egy határ, amikor az érvényét veszti. Nagyon érdekel, kinél hol van ez a határ.

Örültem neki, hogy maga a ragyogás most sokkal nagyobb szerepet kapott, jobban megismerhettük. Mondjuk Abra bebizonyította, hogy sosem fogjuk igazán kiismerni ezt az adottságot, és hogy szinte határtalan az ereje. De egy biztos: van, akinek a ragyogás átok, másnak  fegyver, és van olyan, akinek táplálék. Itt jönnek a képbe az Igazak. Sokat megtudtunk róluk, de (szerintem) nem eleget. A kialakulásukról, a gyökereikről még szívesen olvastam volna. Ki volt az első? Hogyan és kitől született? Hogyan maradt életben? Hogyan toborozta maga köré a többieket? Biztosan vannak közöttük olyanok, akik ilyennek születtek, nem pedig megfordították őket. Szerintem ezekre a kérdésekre a válaszok egy külön könyvet tennének ki, de nem is bánnám, ha így lenne :) 

Dan munkája kapcsán sokszor szóba került élet és halál, valamint a kettő között húzódó határ, annak átlépése. Bár a túlvilágról nem volt igazán szó, annyit megemlít a könyv, hogy a halállal nincs vége semminek. Ezen is elég sokat törtem a fejem, mikor éppen nem olvastam.

Abra történeti szála miatt sokszor az ideg majd’ megölt! Régen izgultam ennyire, sokszor úgy éreztem, nem tudok elég gyorsan olvasni, és vagy lemaradok valamiről, vagy fibrillálni fogok…Be kell vallanom, ritkán csinálok ilyet, de most nem bírtam ki. Belekukkantottam a könyv utolsó oldalaiba. Nem olvastam el, csak átfutottam a szöveget, két nevet keresve. Mikor megtaláltam őket, kissé megnyugodtam, de párszor így is majdnem eldobtam a könyvet izgalmamban. Dormolyka rávilágított, hogy attól még, hogy láttam a két nevet, még nem biztos, hogy túl is élik a történteket, meglehet hogy csak visszaemlékeznek rájuk. Saját nyugalmam érdekében ezt a lehetőséget elhessegettem, és nem is mondom meg, melyikünknek lett igaza végül. Persze  jócskán akadtak a könyvben olyan fordulatok is, amiket olvasva csak pislogtam mint hal a szatyorban, de ezeket lehetetlen spoiler-mentesen részletezni. Tessék elolvasni!

Összességében nem tudnám megmondani, melyik könyv tetszett jobban, a Ragyogás vagy az Álom doktor. Mind a kettő másban volt kiemelkedő. A legnagyobb tanulságot akkor kapjuk meg, ha egymás mellé rakjuk Jack és Dan példáját. Mindketten alkoholisták voltak és megjárták a poklot. Egyikük mégis felül tudott kerekedni, igaz, segítséget kellett kérnie az első lépésekhez. A lényegen azonban ez nem változtat: Ha akarsz valamit, és kitartó vagy, el fogod érni. Szenvedélybeteg csak akkor marad az ember, ha az akar maradni. Igenis van kiút, és megéri azt választani!

Az értékelések után még szeretném veletek megosztani a két kedvenc, bohókás idézetemet az Álom doktorból, illetve egy "felfedezést" :D 

"Maga vidám, ami fontos dolog, nagyszájú, ami még fontosabb, és formás feneke van, ami mindennél fontosabb. A férfi popója a dugattyú, amely hajtja a világot, és a magáé éppen megfelelő. Virágkoromban betömtem volna a hüvelykujjammal, és elevenen megettem volna magát. Lehetőleg a monte-carlói Le Méridien medencéjénél, ahol ámuló nézők tapsolták volna meg elöl-hátul tanúsított igyekezetemet."

"Úgy nézel ki, mint a pálcikára tűzött szar."

A két idézet elég vicces így egymás után, pláne, mivel mind a kettőt Danhez intézték :D :D 

A kis "felfedezésem" pediglen: rólam illik tudni, hogy olvasáskor mindig leveszem a külső borítót a könyvről (már ha van rajta), mert borzasztóan idegesít ahogy csúszkál. Ez az Álom doktorral is így történt. Egyik este olvasás után úgy raktam le a "pucér" könyvet, hogy a hátulja nézett felfelé. Valamikor az éjszaka folyamán felkeltem inni, és a telómmal világítva kerestem a vizes poharat, amikor véletlenül a könyvre világítottam. A korom sötét szobában ez a kép fogadott: 

Ezelőtt nekem sem a védőborítón, sem itt a hátlapon nem tűnt fel a hölgyike arca. Így lefotózva nem tűnik félelmetesnek, de a vak sötétben hirtelen előugró (szerintem) Rose miatt én majdnem besz@rtam :D 

PandaSueshi